Oscar Grau

Komoly nehézséggel kell szembenéznie a spanyol bajnokságban szereplő Barcelona vezetőségének, amennyiben meg szeretné hosszabbítani az együttműködést legnagyobb sztárjával, az argentin Lionel Messivel. Oscar Grau, a katalán klub vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy az ötszörös aranylabdás támadó szerződése 2018. június 30-án lejár, azaz tizennyolc hónapjuk van arra, hogy megállapodjanak a hosszabbításról. Ez nem ígérkezik egyszerűnek, mivel a spanyol liga szabályozásának értelmében a klubok a költségvetésüknek legfeljebb a hetven százalékát költhetik a játékosok fizetésére, márpedig a Barcelonáénál egész Európában csak a Manchester Unitednak nagyobb a bérköltsége. – Hideg fejjel kell elemeznünk a helyzetet, hiszen azt szeretnénk, ha a világ legjobb játékosa a Barcelona csapatában játszana a továbbiakban is. Közösen kell megegyeznünk a folytatásról. Vagy a költségvetésünket kell növelni, vagy meg kell válnunk néhány játékosunktól – mondta Grau. A katalán együttes másik két sztárját, az uruguayi Luis Suárezt és a brazil Neymart 2021-ig köti érvényes szerződés, addig mindketten nagyjából évi 25 millió eurót (7.7 milliárd forint) visznek haza. Ezzel szemben Messi jelenlegi kontraktusa kisebb összeget, nagyjából 22 millió eurót (6.7 milliárd forint) tartalmaz. A Barcelona költségvetése a mostani idényben 695 millió euró (214 milliárd forint), játékosainak havi keresete pedig közel 7,5 millió euróra (2.3 milliárd forint) rúg.
2017. 01. 11. 18:05
Olvasói sztorik