mexikó

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Portugália hosszabbítás után szerezte meg a harmadik helyet Mexikóval szemben a Konföderációs Kupa bronzmeccsén. A találkozón rengeteg kétes szituáció történt, a portugálok két büntetőt is kaptak, illetve piros lapok is borzolták a kedélyeket. A 119. percben a mexikóiak szövetségi kapitányánál, Juan Carlos Osoriónál elszakadt a cérna, Pepe a tizenhatoson belül lökött az egyik mexikói támadót, a kapitány pedig felháborodott, hogy miért nem alkalmazták a videobírót, ahogy tették a portugál büntetőnél is. Osorio közelről üvöltözött az asszisztenssel, illetve fenyegetően mutogatott a játékvezetőre is, aki azonnal elküldte a kispadtól. Íme!
2017. 07. 02. 18:54
A 99. percig tartott a Mexikó-Új-Zéland találkozó a Konföderációs Kupa A-csoportjának második fordulójában, mert a hosszabbításban több percen keresztül állt a játék, miután egymásnak estek a felek a pályán. Kezdődött minden Hector Herrera, valamint Boxall és Thomas kakaskodásával, a felfokozott hangulat pedig hamar átterjedt a többi játékosra is. Másodpercek alatt mind a négy játékvezető megérkezett az eset helyszínére, ám esélyük sem volt rendet tenni, hiszen alig akadt olyan játékos, aki nem veszekedett vagy lökdösődött volna a másikkal. Végül aztán lehiggadtak a kedélyek, és Mexikó egygólos félidei hátrányból fordítva 2-1-re verte Új-Zélandot, amely így búcsúzott a tornától.
2017. 06. 21. 22:49
Olvasói sztorik