Mangala

A Paris Saint-Germain ajánlatot készül tenni a Manchester Cityben létszámfeletti vált Eliaquim Mangaláért. A 26 éves francia válogatott középhátvéd 2014-ben 34 millió fontért érkezett a Cityhez, ám az előző szezont már kölcsönben a Valencia csapatánál töltötte, és a manchesteri klub mindenképp szeretne megválni tőle, ugyanis Pep Guardiola menedzser a következő idényben sem számol vele. Mint ismert, a PSG időközben lemaradt a Realtól távozó Pepe leigazolásáról, de mindenképp akar szerződtetni még egy belső védőt. Az ESPN beszámolója szerint a párizsi klub elsősorban kölcsönvenné Mangalát, viszont a City véglegesen túl akar adni a játékoson, így a PSG most épp azon dolgozik, hogy lejjebb nyomja a védő 18 millió eurós árát. A PSG új sportigazgatója, Antero Henrique még a Portónál eltöltött közös időszak miatt személyesen is ismeri Mangalát, ami szintén a párizsi csapat mellett szólhat.
2017. 07. 11. 17:35
Eliaquim Mangalát 2014 nyarán igazolta a Portótól a Manchester City, de minden jel arra utal, hogy a 25 éves francia belső védő máris távozik az angol klubtól. A játékos az elmúlt két szezon során nem tudta megvetni a lábát a City kezdőjében, és most Pep Guardiola is kijelentette, nem számol a hátvéddel. Mangala kegyeiért a spanyol Valencia és az olasz Milan harcol. A milánóiak egy opciós vásárlási joggal egy évre kölcsönvennék, míg a Denevérek azonnal megvennék 18 millió fontért a játékost.
2016. 08. 14. 15:12
Olvasói sztorik