Kecskeméti LC

A kesport.hu beszámolója szerint megérkezett a játékengedélye, így szerdán a Soltvadkert elleni kupameccsen debütálhat a Kecskeméti LC-ben Eugene Salami. A nigériai születésű támadó magyarországi karrierje Debrecenben kezdődött 2011 márciusában, ahol azonban az első csapatban kevés lehetőséget kapott. A következő szezonban a tartalékokkal az NB II-ben szerepelt, illetve kölcsönben Nyíregyházán is futballozott, a másodosztályban 10 gólt rúgott összesen. 2012 nyarán megint megvált tőle átmenetileg a Debrecen, ekkor került először Kecskemétre, és 20 meccsen négy gólt rúgott a liláknál az NB I-ben, emellett a Ligakupában is betalált háromszor. Jó teljesítményére külföldön is felfigyeltek, így 2013-2015-ig a cseh élvonalbeli Teplicében szerepelt, ahol 36 meccsen hat gólt és két gólpasszt jegyzett. Salami először tavaly ősszel jelentkezett a KLC-nél edzéslehetőséget kérve, ezt követően a szakmai stáb végig biztosította neki ezt, a téli és a nyári edzőmeccseken is játszott.
2016. 08. 24. 17:37
Olvasói sztorik