jagger

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Mick Jagger szerint nem ő tehet arról, hogy a brazil válogatott 7-1-re kikapott a németektől a világbajnokság elődöntőjében. A Rolling Stones frontemberét azért támadják a brazilok, mert szerintük ő hozott rájuk balszerencsét azzal, hogy a meccsen a Selecaónak szurkolt a helyszínen. – Az első gólért tudom vállalni a felelősséget, de a többi hatért nem – mondta a rocksztár a Sunnak nyilatkozva. Az énekes Lucas nevű fiával nézte a keddi elődöntőt Belo Horizontéban. Mick Jagger eddig amelyik csapatnak szurkolt a világbajnokságon, elbukott: az angolokat a Twitteren buzdította Olaszország és Uruguay ellen, ezen kívül pedig olaszországi és portugáliai koncertjén is azt jósolta a helyi közönségnek, hogy tovább fognak jutni. A brazil drukkerek egyébként úgy próbálták kicselezni az átkot, hogy a negyed- és elődöntőben kartonból kivágott Jagger-figurákat vittek magukkal az éppen aktuális ellenfél mezébe öltöztetve – Kolumbia ellen bejött, a németek ellen nem.
2014. 07. 11. 10:22
Olvasói sztorik