Freixa

Továbbra is téma a Real Madrid – Bayern München Bajnokok Ligája-negyeddöntő, főként Kassai Viktor játékvezetői teljesítménye miatt. Mint ismert, a németek hosszabbítás után búcsúztak a sorozattól, azonban több Real-gólt is számon kértek a magyar játékvezetőn és társain a 4-2-es vereség után. A spanyolok csendesebben viselték a történteket, most azonban a Barcelona korábbi elnökségi tagja, Toni Freixa élesen felszólalt az említett mérkőzés kapcsán. Elmondta, a magyar játékvezető nagyobb hatással volt a meccsre, mint az emlékezetes, PSG elleni 6-1-es Barcelona-győzelmet dirigáló Deniz Aytekin az előző kör legvitatottabb találkozójára. – Kassai döntései meghatározóbbak voltak, mint Aytekin ítéletei – idézi Freixa nyilatkozatát a Cadena Cope-ból a Marca. – Ez nem kétség! Amikor Casemiro szabálytalankodott Robbennel szemben, és a bíró rögtön a zsebébe nyúlt, mit csinált? Vakarta a mellkasát? Freixa szerint a magyar játékvezetőnek is köszönhető, hogy a Real idén is tovább jutott a BL-ben, mint a Barcelona. Hozzátette, bízik benne, hogy az Atlético Madrid nyeri a sorozatot.
2017. 04. 21. 15:30
Olvasói sztorik