frank richárd

Újabb élvonalbeli múlttal is rendelkező futballistát igazolt az NB III-as Pécsi MFC, miután a több hónapja Márton Gáborék edzéseit látogató 26 éves Frank Richárd ma hivatalosan is újra elkötelezte magát csapathoz - olvasható a hivatalos honlapon. A pécsi születésű Frank a PMFC utánpótlás csapataiban kezdett el ismerkedni a labdarúgással. 17 évesen azonban Újpestre került, felnőtt karrierjét azonban már az MTK-ban kezdte meg. A budapesti kék-fehéreknél 2 szezont játszott az élvonalban, közben egy évet kölcsönben Tatabányán töltött. Ezt követően, 2014 szeptemberében útja visszavezetett nevelőegyesületéhez, Újmecsekaljára. Ám a pécsiek NB I-es licencmegvonása után újra költözni kényszerült, 2015 nyarán az NB II-es Váchoz igazolt, ám ott tavaly ősszel felbontotta szerződését. A támadó hónapok óta Márton Gáborék edzéseit látogatja, most pedig hivatalossá is tette, hogy ismét a PMFC-nél folytatja pályafutását.
2017. 01. 23. 15:24
Olvasói sztorik