félbeszakadt

FRISSÍTVE Kicsivel 22 óra után a csapatok ismét pályára léptek, már villanyfényben, a találkozó a 72. perctől folytatódott. Előzmények: Pátkai Máté és Marko Scsepovics góljával kétgólos vezetésre tett szert a Videoton a Ferencváros ellen az NB I hétvégi rangadóján, de a találkozó 72. percében zord időjárási körülmények közepette elment az áram a Pancho Arénában, így a játékvezető második alkalommal is félbeszakította a mérkőzést. Solymosi játékvezető első ízben a 62. percben már a heves villámlások miatt öltözőbe küldte a játékosokat, de akkor egy rövid, tíz perces szünetet követően még folytatni tudták a felek az összecsapást. Egyelőre nem döntöttek arról, hogy a mérkőzést vasárnap este, esetleg egy másik időpontban fejezik-e be, de a találkozó újrajátszásának lehetősége sincs kizárva – írja az M4 Sport. Mi a szabály, ha egy mérkőzés félbeszakadt? A hivatalos versenyszabályzat szerint: a.) Amennyiben a mérkőzés az első félidőben, illetve a mérkőzés szünetében szakadt félbe, akkor a teljes mérkőzést újra kell játszani. b.) amennyiben a mérkőzés a második félidőben szakadt félbe, versenyrendszert kiíró szövetség Versenybizottsága dönt, hogy a teljes mérkőzést újrajátsszák a csapatok, vagy a mérkőzés félbeszakadáskor kialakult eredmény lesz a végeredmény. Az újra lejátszandó mérkőzés rendezője az eredeti pályaválasztó csapat. Ilyen a hangulat az RBD szektorban az áramszünet ideje alatt. ;) #videotonfc #vidi #football #foci #videoton #soccer #fb Videoton FC Official (@vidinstagram) által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 27., 12:31 PDT
2017. 08. 27. 21:22
A házigazda Panathinaikosz 1-0-ra vezetett a PAOK ellen a görög bajnokság szerdai játéknapján, de a második félidő elején félbeszakadt a rangadó. A hazaiak már a huszadik perctől emberhátrányban játszottak, majd az 51. percben a vendégek is megfogyatkoztak. Ekkor dulakodás kezdődött a pályán, a PAOK vezetőedzőjét, Vladan Ivicet pedig a lelátóról fejen dobták egy palackkal, kórházba is kellett szállítani. Nem ez volt az első balhé a görög labdarúgásban ebben a hónapban, hiszen a PAOK és az AEK Athén szurkolói a kupadöntőben összecsaptak egymással.
2017. 05. 18. 08:35
Hétfőn este félbeszakadt Albánia-Macedónia világbajnoki selejtező utolsó negyedóráját kedd délután játszották le. Az időjárás miatt a 76. percben 1-1-nél függesztették fel, majd ma az albánok Balaj 89. percben szerzett góljával 2-1-re nyertek. Korábban írtuk: A kedd esti program előtt, közép-európai idő szerint 14 órától játsszák le a hétfőn este félbeszakadt Albánia-Macedónia labdarúgó világbajnoki selejtező hátralévő részét. A shkoderi találkozónak a 76. percben vetett véget a bíró a heves esőzés miatt, és az európai szövetség honlapja szerint a pótlásra - ahogy az várható volt - gyorsan sor kerül. A mérkőzés 1-1-re állt, Armando Sadiku korán, a 9. percben vezetést szerzett az albánoknak, majd Egzijan Alioski az 51. percben egyenlített. A G csoport hétfőn lejátszott első fordulós mérkőzéseinek eredménye: Izrael-Olaszország 1-3 (1-2) Spanyolország-Liechtenstein 8-0 (1-0)
2016. 09. 06. 13:04
Olvasói sztorik