eboué

Elköszönt a Ferenvárostól Emanuel Eboué, aki egyéves eltiltása után egy hónapig a zöld-fehérekkel készült fel a visszatérésre. a 34 éves elefántcsontparti hátvédet a FIFA egy évre minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, miután korábbi ügynöke szerint egymillió euróval tartozott neki. - A Ferencváros volt az első csapat, amelynél elkezdtem a felkészülést. Jó edzéseken vettem részt, mindenki nagyon sokat segített, és ezt sosem felejtem el - nyilatkozta a Fradi TV-nek az Arsenal és a Galatasaray korábbi futballistája. Eboué úgy került a Ferencvároshoz, hogy a klub fizioterapeutáját, Peter Friart még angliai karrierje során ismerte meg. A sajtóban ugyan felmerült, hogy Eboué hamarosan a Fradihoz szerződhet, a védő azonban most visszatér Londonba. - Sok új jó játékos érkezett a Fradiba. Senkit sem szeretnék becsapni, de azt beszéltük meg a vezetőkkel, hogy nekem és a klubnak is most időre van szüksége. A Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja, én pedig még keményen szeretnék dolgozni a visszatérésemen. Nagyon remélem, hogy a legjobban alakul számukra az idei szezon. Szeretném megköszönni az egész csapatnak, a szakmai stábnak és a játékosoknak is, hogy lehetőséget biztosítottak nekem, hogy velük készüljek. Nagy örömmel jöttem ide, de most már vissza kell utaznom Londonba. A legjobbakat kívánom a Fradinak, sok sikert a hétvégi meccshez - idézi a klasszis szavait az m4sport.hu
2017. 07. 25. 18:18
Olvasói sztorik