csms

Ahogyan arról a tegnapi nap beszámoltunk, a román bajnokság első fordulójában a CSMS Iasi otthon 3-1-re legyőzte a Gaz Metan Medias együttesét. A hazai csapat második gólját Bőle Lukács szerezte, amellyel 2-1-re átvették a vezetést. Egyértelműen a mérkőzés, de az is lehet, hogy a forduló gólját szerezte a magyar játékos.
2016. 07. 30. 08:13
Mint arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, csütörtök este magyarellenes, rasszista bekiabálásokkal zavarták meg a hazai ultrák a Dinamo Bucurest – CSMS Iasi román bajnokit. A játékvezető az eset miatt tíz percre a meccset is megszakította – a hazai vezetők és játékosok csitították a szurkolókat. A vendégeknél pályára lépett Bőle Lukács is, aki azóta honlapunknak mesélt is a történtekről, péntek délután pedig a román szövetség fegyelmi bizottsága is összeült, és megtárgyalta az esetet. Helyi beszámolók szerint a bukaresti csapat olcsón megúszta: akár stadionbezárás is lehetett volna a vége, de a szövetség döntése értelmében „csak” pénzbüntetésben részesül a klub. A Dinamónak 10 ezer lejt (700 ezer forint) kell befizetnie a szövetség kasszájába.
2015. 12. 04. 17:18
Olvasói sztorik