cseri

A hétvégén a Kisvárda, ezúttal pedig a Mezőkövesd Zsóry FC is megerősítette a Rangadó.hu korábbi információját, azaz Cseri Tamás a borsodi együttesnél folytatja pályafutását. A 29 éves focista három évre írt alá Radványi Miklós csapatához. Cseri a Győrben, az ETO csapatában nevelkedett majd ifistaként megfordult a Gyirmótban és a Ferencvárosban is. Az NB II-ben a Mosonmagyaróvár színeiben mutatkozott be 2007-ben. A középpálya szélén illetve közepén is bevethető labdarúgó a mosonmagyaróvári egy év után megfordult az ETO, a PMFC, a BKV Előre, a Gyirmót és a Kisvárda csapatánál is - írja a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapja.
2017. 07. 10. 15:44
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szerdán egymás elleni játékkal kezdte meg felkészülési mérkőzéseinek sorát a Soós Imre vezette Kisvárda-Master Good. A másodosztály újonca több új arcot is soraiban tudhatott az első megmérettetésen. Pályára lépett a Mezőkövesdről érkező, korábban sokáig Finnországban légióskodó Balogh Balázs, a legutóbb Sopronban szereplő Eszlátyi István, a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező Vári Barnabás, az ex-dunaújvárosi Lázár Zsolt, a Gyirmóttól elköszönő Cseri Tamás és Graszl Károly, a pécsi kapus Iváncsics Alex, valamint a kölcsönben érkező kaposvári Hadaró Valentin és a ferencvárosi Csilus Tamás is. A találkozó után Soós Imre a klub honlapján elmondta, sokat vár az új szerzeményektől. Hozzátette, immár heti két edzéssel készül a csapat az NB II rajtjára.
2015. 07. 02. 15:58
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC vezetése megállapodott Cseri Tamással, aki így meghosszabbította szerződését. Ennek megfelelően a 24 éves középpályás 2015-ig kötelezte el magát. Szintén további két évvel hosszabbított Laki Balázs, a 27 éves támadónak jövőre járt volna le a szerződése.
2012. 08. 08. 14:03
Olvasói sztorik