büntető
Nagyon érdekes körülmények között ítélt meg tizenegyest a játékvezető a portugál másodosztály vasárnapi bajnokiján: a Sporting B egyik melegítő játékosa óvatlanul centikkel a pályán belül, tehát még játékban levő labdát vett le. A cserejátékos persze nem akart semmi rosszat, csak hogy ne pattanjon el messzire a rossz beadás, és a csapata egyből elvégezhesse a kirúgást. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy egy ritkán látott, és nem ismert szabály miatt büntetőhöz juttatta az ellenfelet.
A szabálykönyv 3. szabályának 7. alpontja szerint ugyanis, ha egy adott csapathoz tartozó személy (hivatalos csapatképviselő, cserejátékos, lecserélt játékos, vagy kiállított játékos) még játékban levő labdába ér bele a pályán, az büntetést von maga után – vagy szabadrúgást, vagy tizenegyest, attól függ, hol történt a játékba avatkozás.
Mivel itt a Sporting-csere ha csak centikkel is, de a tizenhatoson belül ért labdába, ezért az Académica büntetőhöz jutott. A nem is túl régen hozott szabály egy 2013-as brazíliai esetre volt válasz, amikor egy negyedosztályú csapat gyúrója a kapu elé beugorva kétszer is a gólvonalon mentett. Akkor még nem adhatott ezért büntetőt a játékvezető, ezért módosítottak a szabálykönyvön. Az persze más kérdés, hogy a Sporting esetében szó sem volt arról, hogy gólt akadályozott volna meg a cserejátékos, de a szabálykönyv szerint a tizenegyes volt a helyes ítélet - írja az index.hu
2017. 05. 15. 13:52
A japán Urawa Red Diamonds hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kínai Sanghaj SIPG együttesét az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
Könnyedén születhetett volna vendégsiker is, hiszen a sanghaji csapat a 65. és a 76. percben is büntetőhöz jutott, de a Chelsea-ből igazolt brazil Oscar mindkettőt kihagyta – illetve az elsőnél a kapus bravúrral védett.
2017. 04. 11. 14:45
A Csangcsun Jataj a Liaoning csapatát fogadta a kínai élvonal negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Egy szabálytalanság következtében a vendégek a második félidő elején emberhátrányba kerültek, sőt Huszti Szabolcs ‒ ahogyan az alábbi videón is látható ‒ magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt. A Liaoning azonban szinte azonnal egyenlített, és mivel több gól már nem született, a Csangcsun továbbra is nyeretlen.
Szabolcs Huszti Goal HD - Changchun Yatai... by amgad-gogo
2017. 04. 09. 10:41
Kupatovábbjutást befolyásoló tévedésre derült fény Szolnokon.
2017. 04. 06. 08:08
Avagy, így juttatták tovább a katalánokat a BL-ben.
2017. 03. 09. 08:18
Korábban beszámoltunk arról, hogy Balogh Norbert előbb büntetőt harcolt ki a Palermo színeiben a Sampdoria elleni bajnokin, a megítélt tizenegyest pedig Sallai Roland örömmel elvégezte volna. Emiatt kisebb lökdösődés alakult ki a pályán, ráadásul Andrea Rispoli rá is szólt honfitársunkra, hogy „használja a fejét” és ne akarjon hősködni. Íme az erről készült felvétel 0:1 és 0:4 másodperc között:
Palermo Get A Ridiculous Penalty vs Sampdoria! by wifutty
2017. 02. 27. 09:40



