bogdán ádám

A Liverpool csütörtökön 1-0-ra győzött az angol Ligakupában, és bejutott a következő körbe. A mérkőzés hőse a magyar Bogdán Ádám volt. A magyar kapusnak négy alkalommal is nagyot kellett védeni a Bournemouth ellen. – Hogy melyik volt a legnehezebb? Az első. Az egy jól kivitelezett védés volt, ráadásul a meccs elején, éppen emiatt fontos is volt, mert rossz irányba mozdíthatta volna el a találkozót. Az első védés lélektanilag mindig fontos a kapusnak, lendületet és önbizalmat nyerhet belőle, és a csapatnak is egy jelzés, hogy kapjuk össze magunkat. A szabadrúgásnál sem volt könnyű dolgom, mert szétrebbent a sorfal, és köztük rúgta el a labdát, de nem pánikoltam – mondta Bogdán az Origónak. A kapus a lapnak azt mondta, hogy a csapat új edzője, Jürgen Klopp nem csak pózol a kispad mellett. – Klopp ugyanazt adja nekünk az öltözőben, amit az emberek látna tőle a meccseken. Nem fojtja magába az érzelmeit, közvetlen, és nem köntörfalaz. Az edzések elég intenzívek, és a játék is, amit elvár a csapattól. Nekem Rodgersszel sem volt bajom, az edzések nála is nehezek voltak, most is azok, és ugyanazért küzdök most is, mint akkor. A játékos feladata, hogy alkalmazkodjon, és megcsinálja, amit az edző követel – mondta.
2015. 10. 30. 06:29
Olvasói sztorik