bobko

A Debreceni VSC klubelnöke, Szima Gábor szerint nehéz tartani a lépést a rivális csapatokkal, de muszáj lesz. Úgy látja, új stratégia is kell – írja a Dehír. Jelentős változások történtek a DVSC-nél az elmúlt hetekben. Előbb edzőt váltott az egyesület, majd jónéhány játékos távozott a klubtól, akik helyére újak érkeztek. Leonel Pontes vezetőedző a háromhetes bajnoki szünetben az új csapat építésén dolgozott, aminek eredményét a szombati Újpest elleni hazai mérkőzésen láthatjuk majd. Az utóbbi hetek történéseiről és a jövőről is beszélt Szima Gábor, a DVSC Futballszervező Zrt. elnöke a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorának felvételén. Mint a kamerák előtt elmondta, az új igazolásokkal kapcsolatban azt mondta, a távozók mindegyike a DVSC meghatározó futballistája volt az elmúlt években, de az érkezőkkel sincs gond. Közülük kiemelte Ioan Filipet, akinek viselkedése, mentalitása és játéktudása mindenki tetszését kivívta a klubnál, és Tőzsér Dánielt, aki nemzetközi szinten is rutinos futballista. Völgyi Dániel szerinte is nagyon tapasztalt játékos, Könyves Norbertet már tavaly meg akarta szerezni a DVSC, mivel nagyon gyors, erős, dinamikus futballistáról van szó. Vele kapcsolatban a klubelnök azt is megjegyezte, ha a DVSC jól tudja használni az erényeit, akkor rengeteget tud segíteni majd a klubnak. Szima Gábor azt mondta, a DVSC nyílt kártyákkal játszik, a játékosok adás-vételét tekintve minden alkalommal nyilvánosságra hozza a klub a futballisták eladási árát – persze csak ha a másik csapat is hozzájárul ehhez az adathoz. A klubelnök elárulta, hogy Korhut Mihály játékjogát 500 ezer euróért, 155 millió forintért értékesítették, Varga Józsefet 93 millióért, Bódi Ádámot 172 millióért adta el a Loki, Tisza Tiborért pedig 12 millió forintot kapott a debreceni klub. Kulcsárt Könyvesért cserélték el. Az érkezők közül Völgyi Dánielért 50 ezer eurót fizetett a DVSC, Ioan Filip esetében pedig átvállalták korábbi klubja felé fennálló tartozását. Tőzsér Dániel és Ivan Bobko szabadon igazolható játékosok voltak.
2016. 09. 08. 17:30
Olvasói sztorik