Békéscsaba Előre

Kedden a Békéscsaba és az MTK Budapest összecsapásával kezdődik az immár oda-visszavágós párharcokból álló kupakör, vagyis az OTP Bank Liga sereghajtója a harmadik helyezettet fogadja. A két csapat október elején mérkőzött meg egymással a bajnokságban, azon a találkozón a csabaiak egy 93. percben szerzett góllal állították be az 1-1-es végeredményt. Azóta a Békéscsaba két vereséget volt kénytelen elkönyvelni, míg az MTK két győzelmet aratott, vagyis a fővárosiak készülhetnek jobb lelkiállapotban a találkozóra. A csabaiak a súlyos debreceni zakó (0-7) után hétvégén Birtalan Botond két góljával már 2-0-ra vezettek a Paks ellen, de a zöld-fehérek a második félidőben nemcsak egyenlítettek, hanem végül a 96. percben szerzett szabadrúgásgóllal 3-2-re nyerni tudtak. – Alig akartuk elhinni, hogy pillanatokkal a lefújás előtt veszítettük el a mérkőzést, sajnos nem ez volt az első eset, hogy a találkozó legvégén maradtunk pont nélkül – mondta az mlsz.hu-nak Birtalan Botond, aki így két gólja ellenére nem lehetett a mérkőzés hőse szombaton. – Lelkileg rosszul érintette a csapatot, hogy kétgólos előnyről nem sikerült pontot szereznünk a Paks ellen, de egyáltalán nem törtünk meg. Tavaly, amikor a feljutásért küzdöttünk, sokáig hat-nyolc ponttal le voltunk maradva az éllovasoktól, már mindenki leírt bennünket, mégsem ingott meg a hitünk a cél elérésében, és végül sikerült is kiharcolni az élvonalba kerülést. Hasonló a helyzet most is: mindenki érzi magában az erőt, egyáltalán nem esélytelen a bennmaradás, az utóbbi hetekben, a debreceni meccsünket leszámítva, rendre szoros mérkőzéseket játszottunk. A tabellán nem alakultak ki nagy különbségek a csapatok között, nincs jelentős lemaradásunk, két-három győzelemmel nagyot lehet lépni előre. Nincs letargia a csapatban, bízunk magunkban, és abban, hogy hamarosan javulnak az eredményeink. De nemcsak a bajnokságban szeretnénk jól szerepelni, hanem a kupában is, kedden, az MTK ellen a győzelem lesz az elvárás, tovább szeretnénk jutni, és itt is megmutatni, hogy hiba lenne leírni bennünket. Az MTK stílusát jól ismerjük, meggyőződésem, hogy hasonlóan szoros meccset játszunk ellenük, mint néhány héttel ezelőtt.
2015. 10. 27. 09:50
Olvasói sztorik