átigazolás

A Sky Sports és a olasz Corriere dello Sport egybehangzó értesülései szerint a francia bajnok AS Monaco elfogadta a Manchester United ajánlatát, így a hercegségiek brazil játékosa, Fabinho hamarosan az Old Traffordra költözhet. A 23 éves brazil védekező középpályás alapembere volt a BL elődöntőig menetelő Monacónak, 55 tétmérkőzésen 12 gólt és 6 gólpasszt jegyzett az előző szezonban. Sajtóhírek szerint az MU 35 millió eurót fizet a játékosért, de a transzfer ára további 5 millióval nőhet a játékos teljesítményétől függően.
2017. 06. 23. 10:06
A Barcelona sportigazgatója, Robert Fernández a minap találkozott a Borussia Dortmundban szereplő Ousmane Dembélé ügynökével, Moussa Sissokóval, hogy tárgyaljanak a francia szélső esetleges klubváltásáról. A 20 éves, hétszeres válogatott támadó iránt már tavaly nyáron is érdeklődtek a katalánok, ám akkor a Dortmundot választotta, ahol az előző szezonban 10 góllal és 21 gólpasszal zárt. Dembélé korábban már többször kijelentette, hogy legnagyobb álma válna valóra, ha Barcelonában futballozhatna, ám a gránátvörös-kékeknek bizonyára nem kevés pénzébe kerülne a szerződtetése, ugyanis a Dortmund a hírek szerint 90 millió eurót kérnének a tavaly nyáron 15 millióért igazolt fiatal szélsőért.
2017. 06. 20. 15:15
Idén nyáron visszatérhet a Barcelonához Gerard Deulofeu, aki 2015-ben igazolt az angol Everton csapatához 6 millió euróért - adta hírül a goal.com A 23 éves, háromszoros spanyol válogatott szélső idén januárban a liverpooliaktól az AC Milanhoz került kölcsönbe, ahol gyengébb angliai hónapjai után ismét magára talált. A hírek szerint a Barca mindenképp bővíteni szeretné rotációját a támadósorban, a katalánok saját nevelésű szélsője pedig bizonyára nem zárkózna el a visszatéréstől. A gránátvörös-kékek hamarosan aktiválhatják a technikás futballista 10.5 millió fontos kivásárlási árát.
2017. 06. 19. 15:39
A Gazzetta dello Sport információi szerint az AC Milan sportigazgatója, Marco Fassone a minap folyamán találkozott Florentino Perezzel, a Real Madrid elnökével. Az olasz és a spanyol klub között ismert a jó kapcsolat, a vezetők témája pedig ezúttal James Rodríguez átigazolása volt, ugyanis a milánóiak André Silva után még egy sztárigazolást szeretnének a nyáron nyélbe ütni. A királyi gárda elnöke 80 millió euróban határozta meg a kolumbiai játékos kivásárlási árát, amelyet a Milan elöljárói sokallnak, úgyhogy megállapodás egyelőre nem született.
2017. 06. 18. 08:32
Olvasói sztorik