Gól nélküli első félidőt követően alaposan felpörögtek az események, Matheus Cunha ugyanis kiharcolt egy tizenegyest, amit Bruno Fernandes értékesített. Nem sokkal később Amad Diallo is elesett a tizenhatoson belül, ám ezúttal nem kaptak büntetőt a vendégek, a kontra végén pedig Ryan Christie egyenlített. Bár nagyon reklamáltak a manchesteriek, a VAR sem segített, hat percig tartott a vezetés.
Úgy tűnt, hogy hamar átlendül ezen a United, mert négy perc múlva ismét vezetett, Harry Maguire okozott zűrzavart egy szögletnél, ami végül az egyik hazai védőről pattant a hálóba. Maguire azonban hét perccel később antihőssé vált, mert egy támadásnál két kézzel lökte el Jiménezt, aki viszont tiszta gólhelyzetben lépett volna ki. Mivel nem a labdára irányult a mozdulat, piros lapot adott neki Stuart Atwell játékvezető.
A hazaiak sem hibázták el a tizenegyest, ráadásul kilenc percnél is hosszabb ráadás jött, de győztes találatra már nem került sor egyik oldalon sem. A Bournemouth-ban Tóth Alex végig a padon ült. A forduló többi mérkőzését a hétvége során rendezik.

