Schmeichel kihagyta a Celtic utóbbi öt mérkőzését, mert februárban, a VfB Stuttgart elleni Európa Liga-találkozón súlyosbodott a bal vállának állapota. A kapus a hétfői szakorvosi vizsgálatot követően elmondta, hogy elszakadt a bicepsze, a rotátorköpenye és a porcgyűrűje, illetve kificamodott a válla.
Nem igazán tudom, hogyan reagáljak erre a hírre, mert amióta megszülettem, futballistának tartom magam, és lesújtó a gondolat, hogy akár a pályafutásom végét is jelentheti ez a sérülés
– osztotta meg aggodalmát.
A dán válogatott jövő csütörtökön Észak-Macedóniával játszik világbajnoki pótselejtezőt, amelyen a 39 éves kapus biztosan nem lép pályára, mert pénteken átesik az első műtéten. A második beavatkozás időpontja még nem ismert.
Karrierem egyik legnagyobb teljesítménye lenne, ha felépülnék egy ilyen sérülésből. Harcolok és mindent megteszek, amit tudok
– mondta.
Kasper Schmeichel a Manchester Uniteddel ötszörös bajnok, Európa-bajnok Peter Schmeichel fia. Tagja volt a Leicester City 2016-os bajnokcsapatának, illetve az öt évvel később FA-kupát nyert együttesnek. A dán válogatottban eddig 120-szor lépett pályára.
