Nemzetközi foci

Aki csak az eredményt látja, nem tudhatja, mennyire szenvedősen nyert a Milan

Serie A Cremonese Milan
Piero CRUCIATTI / AFP
Allegri, a Milan edzője berekedhetett a sok kiabálástól a meccs végére.
Serie A Cremonese Milan
Piero CRUCIATTI / AFP
Allegri, a Milan edzője berekedhetett a sok kiabálástól a meccs végére.
A 89. percben még 0-0-ra állt a Cremonese-Milan meccs, amit végül két góllal nyert meg a vendégcsapat.

A két csapat augusztusi meccsét a Cremonese nyerte, amely most is aktívabban kezdett, Bonazzoli próbálkozása Bartesaghiról pattant mellé, majd az esetet követő szöglet után Vardy kapáslövése ment el a bal felső mellett.

A Milan – amely az augusztusi zakó után 25 fordulón keresztül maradt veretlen, mielőtt kikapott otthon a Parmától – a 30. perc után pörgött fel, és gólokkal vezethetett volna a szünetben, ám Leao és Pulisic is ziccert rontott Fofana mesés kiugratása után, a francia középpályás jobb sarokra tartó lövését pedig Audero kapus szedte ki.

A legvégére maradt a döntés

Leaónak a második félidőben is volt két lehetősége, az elsőnél szorongatott helyzetből fölé maszatolta a labdát, a másodiknál pedig a kapus kezébe gurított.

Épphogy beléptünk a rendes játékidő utolsó percébe, amikor a Milan egy pontrúgás után megtörte a jeget: Modric beívelését De Winter csúsztatta meg, Pavlovic – ő szerezte a Milan gólját a két csapat előző egymás elleni meccsén is – pedig a vállával küldte a labdát a kapuba.

A Cremonese mindent feltett egy lapra, de egyenlítés helyett újabb Milan-gól következett, Nkunku szaladt el a labdával, és gólt rúgatott Leaóval. A Milan ezzel 10 pontra van az éllovas, szombaton a Genoát verő Intertől, a két csapat a következő fordulóban vívja a milánói derbit.

Olvasói sztorik