Az afrikai szervezet közlése szerint hajnali ötkor ütöttek rajtuk a rendőrök, a vádak szerint pedig a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) kapott pénz egy részét, 1,3 millió dollárt térítettek el. A FECOFOOT kiemelte, hogy tisztában voltak azzal, hogy a két férfi ellen büntetőeljárás zajlik, de mindenben eleget tettek igazságszolgáltatás képviselőinek, ezért túlzásnak tartják a bánásmódot.
„A FECOFOOT elítéli a beavatkozás aránytalanságát, mivel nem volt indokolt hajnalban letartóztatni azokat a személyeket, akik minden garanciát megadtak a képviseletre. A FECOFOOT elítéli az emberi méltóság megsértését: ezek az éjszakai módszerek inkább megfélemlítésre szolgálnak, mint az igazság kiderítésére.
Az eljárás ilyen manipulálása csak szégyent hoz az eddig ártatlannak tekintett állampolgárokra. Ezért, ennek a rendkívül sajnálatos helyzetnek a fényében, szigorúan követeljük két társaink fizikai és erkölcsi integritásának tiszteletben tartását. Felhívjuk az igazságügyi hatóságokat, hogy garantálják a nyomásmentes, tisztességes és átlátható eljárást
– áll a szervezet közleményében.
A kongói sportvezetők tájékoztatták a FIFA és az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) vezetőit is, hogy mi történt.
