A Salzburger Nachrichten szerint a Red Bull nem állna Klopp útjába, ha idén nyáron visszatérne az edzősködéshez. Az osztrák konszernnek még az utódjelöltje is megvan: Oliver Glasner, a Crystal Palace jelenlegi menedzsere, aki legkésőbb a szezon végén távozik a londoni klubtól.
Az 51 éves szakember el tudja képzelni magát ebben a szerepben, és nem is lenne számára teljesen ismeretlen a terep, hiszen 2012 és 2014 között sportkoordinátorként és másodedzőként dolgozott az FC Red Bull Salzburgnál.
Oliver Mintzlaff, a Red Bull vezérigazgatója szerint szó sincs Klopp távozásáról.
Ez ostobaság és teljesen alaptalan. Épp ellenkezőleg, rendkívül elégedettek vagyunk a munkájával. Jelentős munkát fektetett be, folyamatos kapcsolatban áll edzőinkkel és sportigazgatóinkkal, és fenntartható módon fejleszti a Red Bull futballfilozófiáját . Meggyőződésünk, hogy ő a megfelelő ember erre a szerepre
– mondta.
Hosszútávra Madridba?
Bár Klopp szerződése 2029-ig érvényes, számos forrás már most is a korábbi Mainz-, Dortmund- és Liverpool-edző esetleges edzői visszatérését emlegeti. Neve régóta kering a Real Madriddal kapcsolatban, ahol hosszú távú megoldásnak tartanák.
A Red Bull sportprojektjei az utóbbi időben nem váltották be a hozzá fűzött reményeket, a Salzburger Nachrichten szerint hiányzik a világos stratégia, és a legtöbb csapat más rendszerekkel működik, bizonyos esetekben még az ifjúsági csapatok is eltérő filozófiát követnek, mint a profi keret.
Döcög az RB-futballprojekt
A Bundesliga harmadik legértékesebb keretével – 434,4 millió euróval – az Ole Werner edző irányítása alatt álló RB Leipzig jelenleg az ötödik helyen áll a német élvonalban. A Bajnokok Ligája-indulás azonban elérhető közelségben van.
Az osztrák FC Red Bull Salzburgnál az első hely ellenére Thomas Letschet nemrégiben felmentették a nem kielégítő teljesítmény miatt, a helyére Daniel Beichler került.
Az MLS Keleti főcsoportjának tizedik helyén álló Red Bull New York lemaradt a rájátszásról – ezt követően bejelentették Sandro Schwarz edző és Jochen Schneider sportigazgató távozását, utóbbi családi okok miatt szeretne visszatérni Európába.
