Nemzetközi foci

Örült a kivédett tizenegyesnek, de a labda visszapörgött a kapuba

Időről időre a videomeosztók legviccesebb videói között feltűnnek az olyan kapusok, akik a legcikibb gólt kapják: a tizenegyesrúgásoknál annyira örülnek a saját bravúrjuknak, hogy nem veszik észre a labdát, amely valahogy mégis bejut a kapujukba.

Ezt a bravúrt a héten Jordánia U23-as labdarúgó-válogatottjának kapusa, Abdel Rahman al-Talalga cselekedte meg.

A jordániai együttes a Szaúd-Arábiában zajló korosztályos Ázsia-kupán bejutott a negyeddöntőbe, ahol bravúros 1-1-es döntetlent ért el Japán ellen. A tizenegyesrúgásoknál aztán beütött a baj: Japán már az első körben előnyt szerzett, azonban a második rúgóknál a belga Beverenben légióskodó Micsivaki Jutaka jobb alsó sarokra tartó lövését al-Talalga bravúrral védte.

Legalábbis azt hitte, a labda ugyanis felpattant a levegőbe, majd a földre visszapottyanva olyan gellert kapott, hogy a kapuba jutott.

A szétlövést végül Japán 4-2-re megnyerte, így várhatja az elődöntőt.

Olvasói sztorik