Nemzetközi foci

„Ha Mourinhóvá válnék, látványosan elbuknék” – bemutatkozott a Real Madrid új edzője

Oscar DEL POZO / AFP
Oscar DEL POZO / AFP
Álvaro Arbeloa, a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője ígéri, nem próbál meg az új José Mourinhóvá válni.

A Xabi Alonso helyére kinevezett spanyol tréner – aki szombaton ünnepli a 43. születésnapját – új szerepkörében kedden állt először a sajtó elé és többek között arról beszélt, hogy sok van benne egykori portugál edzőjéből, ám saját stílusát szeretné belevinni a munkájába. Arbeloa először dolgozik felnőtt csapatnál, miután eddig a Real Madrid B együttesét irányította.

„Kiváltság volt az ő irányítása alatt játszani, valóban nagy hatást gyakorolt rám” – fogalmazott Mourinho kapcsán, aki 2010 és 2013 között volt az edzője.

Ugyanakkor én mindig Álvaro Arbeloa leszek. Sosem féltem a kudarctól, viszont ha megpróbálnék Mourinhóvá válni, látványosan elbuknék.

Xabi Alonso tavaly nyáron a Bayer Leverkusentől érkezett Madridba, az együttes kispadján mindössze 34 mérkőzés jutott neki, ezeken 24 győzelem, négy döntetlen és hat vereség volt a mérlege. Az utolsó meccse a vasárnapi, Barcelona elleni spanyol Szuperkupa-döntő volt, amelyet csapata 3-2-re elveszített.

Arbeloa a válogatottbeli szereplés mellett korábban Liverpoolban (2007-2009), majd Madridban (2009-2014) is együtt játszott Alonsóval, így igazán pikáns ez a mostani váltás.

Természetesen beszéltem Xabival. Mindenki tudja, milyen barátságban vagyunk, hogy mennyire értékelem és szeretem őt. Tudom, hogy ez kölcsönös, és így is marad

– mondta Arbeloa, aki azonban nem volt hajlandó elárulni, miről egyeztettek.

PATRICK HERTZOG / AFP Xabi Alonso és Álvaro Arbeloa a 2012-es Eb-döntő megnyerésekor

Nyilvánvalóan, amiről Xabival beszéltem, az köztünk marad. Izgatottan várom a kezdést, szerencsés vagyok, hogy egy hihetetlen kerettel dolgozhatok. Minden játékos a nulláról indul, ez egy új kezdet mindenkinek

– tette hozzá.

Arbeloa játékosként 2009 és 2016 között 238 mérkőzésen szerepelt a Realban, amellyel nyolc trófeát nyert: a Bajnokok Ligájában és a Király Kupában kétszer diadalmaskodott, a klub-vb-t, az európai Szuperkupát, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát egyaránt egyszer nyerte meg. A spanyol válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, az együttessel világbajnok és kétszeres Európa-bajnok.

Kapcsolódó
Xabi Alonso a Barcelona elleni meccs előtt.
Olvasói sztorik