A Real a Barcelona ellen elvesztett Szuperkupa-döntő után kirúgta Xabi Alonsót, utódja pedig a csapat korábbi védője, a világ- és kétszeres Európa-bajnok Álvaro Arbeloa lett.
Arbeloa az Albacate ellen debütált a Real kispadján, és a kupameccsre nevezett keretből Mbappé és Bellingham is hiányzott. A másodosztály 17. helyén álló Albacete egy Real-nevelés révén szerzett vezetést, Javi Villar 2024-ben hagyta el a tartalékcsapatnak számító Castillát az Albacete kedvéért, és első gólját jegyezte a klubban, amikor egy szöglet után a léc alá fejelt.
A vendégek még a szünet előtt egyenlíteni tudtak, és ez a gól is szöglet után született, Huijsen fejesét még óriási bravúrral védte a kapus, de a kipattanóra Mastantuono ért oda a leggyorsabban.
A hajrában ismét az Albacete került előnybe, Gonzalo García nagyon rossz helyre fejelte a labdát, Betancor pedig egyből tüzelt, és a lövését Lunyin nem tudta kitolni. A 32 éves támadó igazi vándormadár, légióskodott már Ausztriában, Romániában, Cipruson, legutóbb pedig Görögországban, és az Albacetének az Olympiakosz passzolta le.
Úgy tűnt, a második hazai gólnál nagyot hibázó Gonzalo García megmenti a Realt, amikor Arda Güler szögletét befejelte a 90+1. percben, de a slusszpoén a kiscsapaté volt. Egy előrevágott labdára Betancor a saját térfeléről rajtolt rá, így szó sem lehetett lesről, és bár az első lövése levágódott Carvajalról, másodjára egészen zseniálisan emelt a bal sarokba.
Az Albacete legutóbb az 1994-1995-ös idényben jutott a legjobb nyolc közé a Király Kupában, a csapat akkor az élvonalban szerepelt, és végül az elődöntőben állította meg a Valencia. Arbeloának pedig lesz dolga, hogy összerakja a két vereségből érkező Realt a Levante elleni szombati bajnokira.
