Nemzetközi foci

Tóth Alex mégsem a Lazióban, hanem a Premier League-ben köthet ki?

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Úgy tűnik, az olasz sajtóőrület után jöhet az angol médiabumm: az eddig a Lazióval hírbe hozott ferencvárosi válogatott középpályás, Tóth Alex iránt állítólag a Bournemouth érdeklődik.

Az biztos, hogy a 20 éves Tóth jelenleg az egyik legkapósabb magyar futballista, a Lazio érdeklődéséről hosszú ideje hallani, és két napja még arról adhattunk hírt, hogy az átigazolásban jártas újságíró, Nicoló Schira értesülései szerint a római klub mindenben megegyezett a középpályással, aki négy évre, szezononként 1,5 millió eurós fizetésért írhat alá a római klubhoz

Ezt az ügynöke, Papp Bence határozottan cáfolta, mondván:

Sem Alex, sem pedig én soha nem fogunk megegyezni semmilyen klubbal azelőtt, hogy a Ferencvárossal az adott klub ne jutott volna megegyezésre.

Ezek után váratlan fordulat állt be, szúrta ki a Eurosport, amely szerint a Football Italia és a Sky Sport Italia is arról írt, már az angol élvonalbeli Bournemouth tűnik befutónak, utóbbi forrás szerint az angol klub azt kéri, már most csatlakozzon a kimondottan kreatív középpályást kereső Andoni Iraola menedzser csapatához, a Ferencvárosnál pedig azt szeretnék, ha a nyárig maradna.

A Teamtalk.com cikke szerint a Bournemouth már a játékos ügynökével is felvette a kapcsolatot.

A ferencvárosi kérdésekben jól informált Ulloi129.hu portál ugyancsak azt írta,

a Bournemouth érdeklődése valós, azonban még egyáltalán nem született megállapodás.

Kapcsolódó
Bogdán Ádám, Tóth Alex és Bruno Fernandes
Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
Karrierutak, tulajdonosi döntések és projektnek nevezett kísérletek kerülnek nagyító alá a friss Ziccerben: Tóth Alex karrierjének következő lépcsője, a Manchester United újabb edzőváltásának valódi oka, és egy elsőre nehezen értelmezhető debreceni befektetés időzítése.
Olvasói sztorik