Meglepetésként hatott, amikor az óév utolsó napjaiban megjelent a hír, a Hamburg labdarúgócsapata megválik sportigazgatójától, Stefan Kuntztól. Hivatalosan ugyan személyes családi okokra hivatkozó lemondást kommunikáltak, de a Bild azt írta, szexuális zaklatással kapcsolatos vádak vezettek a szerződés felbontásához.
Pletykaszinten valóban felmerült, hogy nem bánt megfelelően a klub női alkalmazottjaival, ám a német Bundesliga-klub csupán hétfőn erősítette meg hivatalosan, hogy a sportvezetőt miért menesztették..
2025 decemberében a HSV Fussball Management AG felügyelőbizottsága súlyos kötelességszegéssel kapcsolatos vádakat kapott Stefan Kuntz ellen
Értékelésük szerint a bejelentések hitelesek voltak, ezért úgy döntöttek, hogy azonnali hatállyal megszüntetik az együttműködést.
A korábbi német válogatott játékos ebbe beleegyezett, de többször is megtagadta, hogy a vezetőség meghallgassa őt, sőt, személyes vádaskodásokat emlegetett. A klub hétfői nyilatkozatában elutasította azokat az állításokat, miszerint lejárató kampány folyik Kuntz ellen.
Kuntz 1993 és 1997 között 25 alkalommal szerepelt a német válogatottban, ott volt az 1994-es világbajnokságon negyeddöntős csapatban, két évvel később pedig Európa-bajnoki aranyérmet nyert.
Edzőként 2016 és 2021 között a német U21-es válogatottat, 2021 és 2023 között pedig a török válogatottat irányította.
