Nemzetközi foci

Az AC Milannál elfelejtették, milyen bajnokit veszíteni

Christopher Nkunku, az AC Milan támadója a Hellas Verona elleni Serie A-meccsen.
Christopher Nkunku, az AC Milan támadója a Hellas Verona elleni Serie A-meccsen.

Az AC Milan immár tizenöt mérkőzés óta veretlen az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután a 17. forduló vasárnapi első mérkőzésén 3-0-ra győzött vendége, a Hellas Verona ellen.

A milánóiak idénybeli 16. találkozójukat játszották a Serie A-ban, a Cremonesétől elszenvedett nyitókörös hazai vereség óta nem találtak legyőzőre, öt döntetlen mellett tizedszer gyűjtötték be a három pontot. Nem indult valami izgalmasan a mérkőzés, de az első félidő hajrájában, Luka Modric szögletét sikerült megcsúsztatnia Adrien Rabiot-nak, a hosszún érkező Christian Pulisic pedig vezetést szerzett.

Mióta a ligába érkezett az amerikai játékos, az 50. gólból vette ki a részét. Ebben az időszakban csak az Inter támadója, Lautaro Martínez gyűjtött több kanadai pontot (gól+gólpassz), 53-at.

A szünet után hamar lerendezte a meccset a Milan, Christopher Nkunku előbb kiharcolt és értékesített egy tizenegyest, majd Modric lövését ugyan a kapufa segítségével még hárította a veronai kapus, de Nkunku bepofozta a kipattanót, így az 53. percre kialakult a végeredmény. A hajrában a vendégek betaláltak, de közben volt egy szabálytalanság Mike Maignan kapussal szemben, így a gól érvénytelen volt.

Az összefoglaló:

A Verona legutóbb 2017-ben tudta legyőzni az AC Milant, amely a sikerével a tabella élére állt, két ponttal megelőzve az este az Atalantához látogató városi riválist, az Internazionalét.

Az előző két bajnokijukon diadalmaskodó veronaiak maradtak a kieső zónában.

Serie A, 17. forduló

AC Milan-Hellas Verona 3-0 (1-0)

Kapcsolódó
Diego Maradonát idézte szólógóljával a Cagliari támadója
Nem csak a Premier League, de az olasz bajnokság, a Serie A sem vonult téli pihenőre. Sőt, szórakoztatnak.
Olvasói sztorik