Nemzetközi foci

A Real Madrid arra készül, hogy visszahozza elkótyavetyélt tehetségét

Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images
Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

A Real Madrid labdarúgócsapata azt tervezi, hogy megvásárolja Nico Paz játékjogát.

Az argentin középpályás a spanyol csapat neveltje, de 2024-ben több játéklehetőség reményében a Comóba igazolt. Cesc Fabregas irányítása alatt kivirágzott, a mostani szezonban 15 tétmérkőzésen öt-öt gólt és gólpasszt jegyez, ezért sok csapatnál figyelik a teljesítményét. Az AS napilap szerint azonban hiába küldik a játékosmegfigyelőket, mert

már eldöntött kérdés, hogy a remeklést látva érvénybe fogják léptetni azt a záradékot, amely szerint 9 millió euróért visszavásárolja Pazt a Real Madrid.

A spanyol csapat ugyanis a szokásos gyakorlatnak megfelelően úgy adta el a játékost, hogy három évig van rá egy záradék a szerződésében, hogy vissza is vásárolhassa. Ez 2027-ig érvényes, de nem vár addig a Real Madrid az AS szerint. Mivel Paz 2026 nyarán reményei szerint a világbajnokságon is részt vesz, élete nyarára készülhet.

Kapcsolódó
Endrick, a Real Madrid csatára a Talavera elleni Király Kupa-mérkőzésen.
A Real Madrid kölcsönadta besült brazil csatárát
Egy másik országban építheti újra magát Endrick.
Olvasói sztorik