Nemzetközi foci

„Jó úton haladok, hogy eljussak Angliába” – Keresztes Krisztiánra a séf és a recepciós is ráköszönt a Celtic elleni gólja után

Keresztes Krisztián skót focibajnokság Dundee United gól a Celtic ellen
Steve Welsh / PA Images via Getty Images
Keresztes Krisztián skót focibajnokság Dundee United gól a Celtic ellen
Steve Welsh / PA Images via Getty Images

Az Illés Akadémián nevelkedett Keresztes Krisztián egyetlen percet sem játszott az ugyancsak szombathelyi Haladás felnőtt csapatában, ellenben a nyár óta állandó tagja a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Dundee United kezdőcsapatának.

A belső védő az utánpótlás-korosztályból kiöregedve kénytelen volt elhagyni nevelőklubját, és éveken keresztül az NB III-ban, illetve az NB II-ben futballozott.

Megfordult az Ajkánál, a Sárvárnál, a Sopronnál, a Dorognál és az ETO FC Győrnél, mígnem az élvonalba kilenc év után visszajutott Nyíregyháza játékosaként tavaly augusztusban bemutatkozhatott az NB I-ben.

A Spartacusszal sikerült kivívnia a bennnmaradást, majd a nyáron 22 bajnokival a háta mögött – egy évre kölcsönbe – a Dundee Unitedhez szerződött.

„Jim Goodwin edzővel a világhálón egyeztettem a nyáron, két héttel később pedig már a kerettel edzettem” – emlékezett vissza a 25 éves hátvéd a klubváltásra, majd az MTI megkeresésére elmondta, az ír szakember szerint sokra viheti, ha továbbra is alázatos marad a futballhoz.

A karácsonyig lejátszott 18 fordulóból a magyar légiós 17 bajnokin tagja volt a kezdőcsapatnak, azt az egy mérkőzést pedig sárga lapok miatt volt kénytelen kihagyni.

Szükségem van egy edzőre, aki bízik bennem. Bár a terveim között nem Skócia szerepelt, de jó úton haladok, hogy eljussak Angliába

– fogalmazott, majd kitért a címvédő, sorozatban négyszeres, összességében 55-szörös skót bajnok Celtic FC 2-1-es legyőzésére is.

A december 17-én játszott hazai bajnokin Keresztes Krisztián szerezte a Dundee első, önmaga idénybeli második gólját.

2:15-nél látható Keresztes gólja:

„Abból a szögből nem is tudtam máshová rúgni a labdát, csak a bal oldalra. Óriási eredmény, hogy a Dundee tizenegy év után legyőzte a Celticet. A mérkőzés után tele voltak a pubok, nagyon fontos este volt ez az itt élő emberek életében” – mondta a védő, akinek öccse, édesanyja és annak párja a karácsony előtti hetet a városban töltötte.

Amikor a győztes bajnoki után a szállodában meglátogatta családtagjait, a hotel alkalmazottai, a séf és a recepción dolgozók mind megismerték, és gratuláltak a góljához. „A Celtic rendre a Bajnokok Ligájában szerepel, szóval nem állunk egy szinten, de a győzelem ellenére a földön kell maradnunk”.

A siker és a reflektorfény közepette a hátvéd elárulta, utólag már nem haragszik nevelőklubjára, mert fiatal felnőttként legalább végigjárta a ranglétrát.

Az NB III-ban szembesültem a futball fizikai részével, és ahhoz, hogy párharcot nyerjek, el kellett mennem konditerembe, mert ha nem tudsz érvényesülni, elnyomnak.

Hozzátette, hogy az NB II-ben már a család eltartása is szempont volt, majd a feljutásért küzdő ETO-nál megtanulta, mekkora erőfeszítésbe kerül átjátszani a védekező ellenfelek védelmét. Hasonló nehézségekkel Skóciában is szembesül hétről hétre.

„Nagyon színes és változatos a bajnokság, mert míg a St. Mirren ellen szinte verekedni kellett a pályán, olyan fizikai erőkifejtésre volt szükségem, addig a Motherwell játékosai úgy kerülik a párharcokat, mint a forró vizet. Csak a legritkább esetben volt párharcom, alig volt nálunk a labda”.

Angliához hasonlóan Skóciában sem szünetel a bajnokság az év végén, de karácsonykor nem rendeznek fordulót, így maradt némi idő az ünneplésre is, édesanyja pedig kedvenc ételét készítette el: vadast zsemlegombóccal. Szombaton azonban már újra pályán lesz a légiós, mivel a tizenkét csapatos skót élvonal nyolcadik helyén álló Dundee United a két pozícióval előrébb lévő Aberdeen vendége lesz.

Olvasói sztorik