Tragikus sífelvonó-balesetben életét vesztette Sebastian Hertner. A többszörös német utánpótlás-válogatott labdarúgó 34 éves volt.
Felesége ott ült mellette és végignézte férje halálát. A 30 éves nő meg tudott kapaszkodni a síliftben, neki a lába tört el, a hegyi mentők szabadították ki.
Hertner 2005-ben került a Stuttgart akadémiájára, majd ott kóstolt bele a profi futballba is, amikor a tartalékok közt játszott a német harmadosztályban. 2008-2009-ben számos meccse volt az U18-as és az U19-es német válogatottban is a védőnek.
A másodosztály volt a legmagasabb szint, ameddig eljutott, 95 meccse volt a Bundesliga 2-ben, 122 pedig a harmadosztályban. Az ötödik ligás ETSV Hamburg volt az utolsó csapata, ahol ő volt a csapatkapitány.

