Ha angol futballhőst kellene megnevezni, hazájában biztosan sokan Chloe Kelly nevét mondanák. Az Arsenal 27 éves csatára 2023-ban világbajnoki ezüstöt, tavasszal Bajnokok Ligáját nyert, de a leginkább mégis arról híres, hogy két tornát is eldöntött.
A 27 éves játékost nemcsak a világ egyik legjobb, hanem az egyik legszebb női labdarúgójának is tartják, az Instagramon 1,5 millió követője van, mondhatni, a világ lábai előtt hever.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ezek után meglepő, drámai eseményekről mesélt a Happy Place podcastban. Arról, hogy év elején nehéz időszakon ment keresztül, végül január 30-án a Manchester City kölcsönadta az Arsenalnak.
Sok problémám volt, mind mentálisan, mind fizikailag. Annyira rossz volt, hogy a fürdőszoba padlójáról sem tudtam felállni. Állandóan hánytam, de nem étkezési zavar miatt. Néha azt hittem, szívrohamom van. A krónikus stressz és szorongás eredménye volt
– mondta.
„A hajam is elkezdett hullani, észrevettem, hogy van egy, majd még egy kopasz foltom. El kellett rejtenem a meccsek közben. Nehéz időszak volt, mert a megjelenés fontos számomra, hogy magabiztosnak érezzem magam” – tette hozzá.
A focistánál egy autoimmun betegséget, a foltos hajhullást (alopecia areata) állapították meg, kezeléseken esett át, de igazából a klubváltás segített visszanyerni a mentális erőnlétét és a játék élvezetét. És még a haja is visszanőtt.
„Nemrég még lófarokba is tudtam kötni a hajam a válogatott egyik edzőtáborban” – vallotta be.
