Nemzetközi foci

Libabőr: így örültek a hatodosztályú focicsapat játékosai, amikor topligás ellenfelet kaptak a kupában

A francia hatodosztályú Bayeux FC története egyik legnagyobb meccsére készülhet, ugyanis a 16 közé jutásért majd az ország egyik legismertebb csapatát, az Olympique Marseille-t fogadhatja.

A Bayeux egy harmad- és egy negyedosztályú csapatot is kiejtett már eddig a sorozatban, és úgy várhatták a következő kör sorsolását, hogy rajtuk kívül mindössze egy hatodosztályú klub, a Montreuil FC jutott el eddig, azaz várható volt, hogy ismét egy erősebb ellenfelet kapnak., De hogy a legfelső polcról, arról csak álmodhattak.

A játékosok összegyűltek a sorsolásra, majd amikor megkapták az OM-et, akkor ugrálva, üvöltve, a székre felállva ünnepelték,  hogy Roberto De Zerbi csapata látogat majd hozzájuk.

Összehasonlításképp, a Montreuil-nek a másodosztályú Amiens jutott.

Az 1998-ban alapított Bayeux-nak az ötödosztály volt eddig a legmagasabb szint, ahová eljutott, ahol négy szezont töltött el.

Kapcsolódó
Maduka Okoye kiállítás Fiorentina Udinese Serie A Afrika Kupa nigériai válogatott
Olvasói sztorik