Nemzetközi foci

Messi meghódította Amerikát: bajnok lett a Miamival

Rich Storry/Getty Images
Rich Storry/Getty Images

Az Inter Miami labdarúgócsapata 3-1-re legyőzte a Vancouver Whitecapst, ezzel pedig megnyerte az amerikai bajnokság, az MLS nagydöntőjét. Lionel Messi két asszisztot adott a döntőben.

A Miami egy korai öngóllal szerzett vezetést hazai pályán, azonban a vendégek, a Bayern-legenda, Thomas Müller vezetésével fokozatosan átvették az irányítást az első félidő hátralévő részében. A szünet után a Vancouver még nagyobb nyomást gyakorolt ellenfelére, össze is jött az egyenlítés a 60. percben.

Jött azonban Lionel Messi, aki a 71. percben Rodrigo De Paullal lövetett gólt, majd a legvégén Allendének is adott egy gólpasszt, a Miami 3-1-re nyert és először lett az MLS bajnoka.

Ezzel a góllal dőlt el minden:

Ez a mérkőzés volt az utolsó Jordi Alba és Sergio Busquets karrierjében, mindketten visszavonulnak.

Az Inter Miami a liga 30 éves történetében a 16. franchise, amely elhódította bajnoki címet. Az elmúlt öt évben öt, az elmúlt kilenc szezonban pedig nyolc különböző csapat lett bajnok – ebben az időszakban csak Columbus nyert kétszer. A Miami, amelynek David Beckham a társtulajdonosa, 2023-ban szerezte meg Lionel Messit, és most érte el a klub legnagyobb sikerét.

MLS-döntő

Inter Miami – Vancouver Whitecaps 3-1 (1-0)

Kapcsolódó
Olvasói sztorik