Szoboszlai Dominik gólt szerzett, de a Liverpool, amely 2-0-ra és 3-2-re is vezetett a Leeds United otthonában, végül döntetlent játszott. Kerkez Milos is végigjátszotta a mérkőzést.
Mohamed Szalah ezúttal is a kispadra szorult a Poolban, ez már az egymást követő harmadik ilyen bajnoki volt. A liverpooliak sokkal többet birtokolták a labdát az első félidőben, komolyabb helyzetei voltak a vendégcsapatnak, Curtis Jones egy látványos lövéssel a lécet találta el, de a vezetést nem sikerült megszerezni.
Nem úgy a második játékrészben, ami álomszerűen indult a Liverpoolnak: bizonytalanok voltak a hazai védők, Hugo Ekitiké pedig ezt két góllal büntette.
A Leeds azonban felvette a kesztyűt, Alissonnak már a 65. percben bravúrt kellett bemutatnia, majd a 70. percben tizenegyeshez jutottak a hazaiak, amit Dominic Calvert-Lewin értékesített. Sőt, nem sokkal később Anton Stach már kiegyenlített, úgy tűnt, elúszik a liverpooli győzelem.
Komoly ráadást, kilenc plusz percet kaptak a csapatok, persze öt gól volt a második félidőben, na, meg a cserék, úgyhogy indokolt volt. Ez végül döntőnek bizonyult, a hosszabbításban ugyanis a Leeds próbált kiegyenlíteni, és a 96. percben, egy szögletet után ez össze is jött, Tanaka egy lecsorgót pofozott a kapuba.

A City kihasználta az Arsenal vereségét
A Manchester City 3-0-ra legyőzte szombaton a Sunderlandet hazai pályán. Győzelmével a tízszeres angol bajnok kihasználta a listavezető Arsenal kora délutáni vereségét, és két pontra megközelítette a tabellán. A góllövőlistán 15 találattal első helyen álló Erling Haaland nem szerzett gólt, a norvég csatár helyett Rúben Dias, Josko Gvardiol és Phil Foden volt eredményes.
Az Aston Villa 2-1-re nyert hazai pályán az Arsenal ellen, amivel véget ért a vendégcsapat tizennégy hete tartó veretlenségi sorozata. A harmadik helyezett Aston Villa a lengyel Matty Cash révén vezetést szerzett a 36. percben, de a szünetben csereként pályára lépő Leandro Trossard hat perccel a második félidő kezdete után egyenlített. Úgy tetszett, a belga légiós találata egyben a végeredményt is jelenti, de a négyperces hosszabbítás letelte után az argentin Emiliano Buendia a kapu közepébe emelt. A listavezető Arsenal augusztus 31-e után kapott ki újra, beleértve az angol Ligakupát és a Bajnokok Ligáját is.
A Tottenham öt nyeretlen bajnoki után győzött, a brazil Richarlison hatodik gólját szerezte az idényben, de a holland Xavi Simons is betalált a Brentford ellen.
