A Real Madrid bejelentette hivatalos honlapján, hogy megsérült Trent Alexander-Arnold.
A 27 éves jobbhátvéd kezdőként lépett pályára az Athletic Bilbao elleni, szerdai bajnokin, a nyolcadik percben pedig kiosztott egy gólpasszt is Kylian Mbappénak. A második Mbappé-gól előkészítésében is oroszlánrészt vállalt, de a második félidő elején váratlanül leült a földre és cserét kért. A klub közleménye szerint az angol játékos bal combközelítő izma húzódhatott meg. Több sem kellett a spanyol médiának, a Marca azonnal lehozta, hogy 2025-ben már nem lép pályára, míg az AS napilap szerint két hónapot kell majd kihagynia.
Alexander-Arnoldot rendkívül sok kritika éri, mióta a spanyol élvonalba igazolt, sokszor a kezdőbe sem kerül be, ez a sérülés újra visszavetheti madridi pályafutását. A bajnokit egyébként 3-0-ra nyerte a Real Madrid.

