Nemzetközi foci

Élő adásban esett össze egy focimeccs felvezetése közben a riporter

Warren Little/Getty Images
Warren Little/Getty Images

Élő adásban esett össze egy focimeccs közvetítése során Laura Woods sportriporter.

Az Anglia–Ghána női barátságos mérkőzész az ITV Sports közvetítette, a közvetítés során pedig hárman álltak a pálya mellett egy asztal körül, mint mindig. A felvezető műsor során azonban Woods váratlanul rosszul lett, Ian Wright és Anita Asante kapta el, miközben elveszítette az eszméletét.

Egy gyors reklámszünetet követően már Woods helyett Katie Shanahan állt az asztalnál, így folytatódhatott a műsor. A riporter később a közösségi oldalán üzente meg, hogy nincs komoly baja, valószínűleg egy vírus okozta a gondot, sok pihenésre és folyadékra lesz szüksége.

Nagyon szégyellem magam, hogy ez a tévében történt, de köszönöm az ITV-s kollégáimnak, akik ma este nagyon vigyáztak rám. Wrightynak nagy köszönet, amiért elkaptak. Még egyszer elnézést kérek

– írta Woods.

Laura Woods díjnyertes sportriporternek számít, az ITV mellett a TNT Sportsnál is elismert televíziós személyiségnek számít. Női futballmeccseken rendszeresen képernyőre kerül, jellemzően Bajnokok Ligáján és világbajnokságon szokott dolgozni.

Olvasói sztorik