A Premier League-mérkőzések kulcsmomentumait vizsgáló bizottság (a Key Match Incident panel, azaz KMI) szerint rossz döntés volt, hogy múlt vasárnap érvénytelenítették Virgil van Dijk, a Liverpool holland csapatkapitányának gólját a Manchester City elleni rangadón, írja a The Times.
Mindez akkor történt, amikor a Manchester City 1-0-ra vezetett, vagyis a címvédő kiegyenlített volna. A végére azonban a City átgázolt ellenfelén és 3-0-ra nyert Pep Guardiola edzői karrierjének ezredik mérkőzésén. A Liverpool a mérkőzés után hivatalosan is panaszt tett az elvett gól miatt.
1:22-nél látható a jelenet:
Ugyan a KMI szerint a gólt meg kellett volna adni és az asszisztensnek, Stuart Burtnek nem kellett volna beintenie a lest, az ellenőrző panel szerint a VAR nem hibázott azzal, hogy nem lépett közbe. Annak a feltétele ugyanis az egyértelmű, nyilvánvaló játékvezetői hiba lett volna. A játékvezetői testületet, a PGMOL-t vezető Howard Webb is úgy nyilatkozott a történtekről, hogy nem volt észszerűtlen döntés érvényteleníteni a gólt.
A KMI-bizottság három volt játékosból vagy edzőből, egy Premier League- és egy PGMOL-képviselőből áll. A The Times cikkéből nem derült ki, hogy egyhangúan határoztak úgy, hogy a gólt érvényben kellett volna hagyni, vagy többségi döntéssel.
