Várhatóan három hetet kell várnia a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ítéletére Cristiano Ronaldónak, a portugálok futballsztárjának, akit kiállítottak csütörtökön, az Írországban 2-0-ra elveszített világbajnoki selejtezőn.
A 40 éves csatár az 59. percben először sárga lapot kapott, mert könyökkel eltalálta az írek hátvédjét, Dara O’Shea-t, majd a hosszú percekig tartó videóbírós ellenőrzés után piros lapra módosították az ítéletet.
03:23-nál látható a jelenet:
A FIFA-nak az idén rendre három hétbe telt, mire közölte a piros lapos játékosok eltiltásának mértékét, és mivel most márciusig nem lesznek újabb vb-selejtezők, a döntéshozóknak még kevésbé kell igyekezniük. Erre utal az is, hogy a világszövetség illetékesei nem nyilatkoztak arról, hogy mikorra várható döntés az ötszörös aranylabdás ügyében.
Ronaldónak a szabályok értelmében egy találkozót biztosan ki kell hagynia, ez vasárnap teljesül, amikor a portugálok a magyarok által csütörtökön 1-0-ra megvert örményeket fogadják. Az előírások alapján a szaúdi al-Nasszr légiósa két mérkőzésen nem léphet pályára, ha súlyos szabálytalanságnak sorolják be a tettét, és három tétmeccsre tiltják el, ha erőszakos cselekedetnek minősítik a könyöklését.
Ronaldónak ez volt a 226. válogatott mérkőzése és az első kiállítása. A portugáloknak tíz pontjuk van, a magyaroknak nyolc, tehát ha a Ronaldót eltiltás miatt nélkülöző portugál csapat vasárnap legyőzi Örményországot – amely számára már tét nélküli a találkozó –, akkor kijut a jövő évi világbajnokságra. Portugália vezeti az F csoportot 10 ponttal, kettővel megelőzve Magyarországot. Írország a harmadik hét ponttal.
Arról, hogy milyen forgatókönyvek lehetnek az utolsó fordulóban, itt írtunk.
