A mesterhármast szerző Lewandowski vezérletével 4-2-re nyert a Barcelona a Celta Vigo otthonában.
A 7. percben úgy tűnt, hogy a Barca rúghatja a meccs első szögletét, de a videózás után tizenegyes lett az eset vége, mert Fermín López lövése Marcos Alonso kezét érintve vágódott le. A tizenegyest az a Lewandowski vállalta el, aki először kezdett, mióta felépült combsérüléséből, és bár a hazai kapus, Radu beleért a lövésbe, védeni nem tudta.
Szinte a középkezdés után megduplázhatta volna előnyét a Barcelona, ám Rashford ziccerét Radu hárította, az ellentámadásnál pedig Carreira sprintelt be a vendégvédelem mögé a Borja Iglesiastól kapott labdával, és kiegyenlített.
A félidő közepén megint Rashford bosszankodhatott, ezúttal a kapufa fogott ki rajta, majd a kipattanónál Lewandowski ismétlését Radu szedte ki bravúrral. A 37. percben viszont már tehetetlen volt a román kapus, Rashford beadása után megint Lewandowski mattolta, pedig Radu ebbe is beleért.
Ha nem is egyből, mint az első gól után, de megint gyorsan tudott válaszolni a Celta, Jutgla okosan gurított vissza jobbról, Borja Iglesias pedig nagy gólt vágott a léc alá.
Mégsem 2-2-vel ért véget az első félidő, mert Rashford középre tett labdájába Moriba pont úgy kapott bele, hogy azzal helyzetbe hozta Yamalt, a Barca tinisztárja pedig köszönte szépen a lehetőséget.
A Barcelona végül úgy húzta be a meccset 4-2-re, hogy Lewandowski teljessé tette a mesterhármasát, amikor Rashford szöglete után szép fejest küldött a bal sarokba.
Mivel a Real Madrid két pontot a Rayo Vallecano otthonában hagyott, így győzelmével a Barcelona három pontra felzárkózott az éllovas mögé.
Az összefoglalót itt lehet megnézni.
La Liga, 12. forduló:
Real Mallorca – Getafe 1-0 (1-0)
Valencia – Real Betis 1-1 (0-0)
Celta Vigo – FC Barcelona (2-3)
Athletic Bilbao – Oviedo 1-0 (1-0)
Rayo Vallecano – Real Madrid 0-0
szombaton játszották:
Espanyol – Villarreal 0-2 (0-1)
Atlético Madrid – Levante 3-1 (1-1)
Girona – Alavés 1-0 (1-0)
Sevilla – Osasuna 1-0 (0-0)
pénteken játszották:
Elche – Real Sociedad 1-1 (0-0)
A tabella:
1. Real Madrid 12 26-10 31 pont
2. FC Barcelona 12 32-15 28
3. Villarreal 12 24-10 26
4. Atlético Madrid 12 24-11 25
5. Real Betis 12 19-13 20
6. Espanyol 12 15-15 18
7. Athletic Bilbao 12 12-13 17
8. Getafe 12 12-14 17
9. Sevilla 12 18-19 16
10. Alavés 12 11-11 15
11. Elche 12 13-14 15
12. Rayo Vallecano 12 12-14 15
13. Celta Vigo 12 15-18 13
14. Real Sociedad 12 14-17 13
15. Real Mallorca 12 12-18 12
16. Osasuna 12 9-13 11
17. Valencia 12 11-21 10
18. Girona 12 11-24 10
19. Levante 12 16-23 9
20. Oviedo 12 7-20 8