Nemzetközi foci

A Manchester City simán lenyomta a Liverpoolt Guardiola jubileumi meccsén

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP

A Manchester City 3-0-ra verte a címvédő Liverpool a Premier League rangadóján. A hazaiakat irányító Pep Guardiolának ez volt edzői pályafutása ezredik mérkőzése. A meccsen ott volt a lelátón Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is.

Lüktető játékkal kezdődött a meccs, szó sem volt arról, hogy tapogatóztak volna a felek, a City volt a kezdeményezőbb, mégis egy Pool-kontra okozhatott volna veszélyt, ám Rúben Dias blokkolni tudta Szalah lövését. Aztán Konaté nagy bakija után Doku talán passzolhatott volna az üresen érkező Haalandnak, ám inkább ki akarta cselezni a kivetődő Mamardasvilit, aki a térdével eltalálta a szélső lábát, és a videózás után Chris Kavanagh tizenegyest ítélt. A büntetőt azonban a vendégek kapusa kivédte, miután leért Haaland bal alsóra tartó labdájára.

Az idén óriási formában futballozó Haaland legutóbbi hat tizenegyeséből csak hármat lőtt be, Mamardasvilinek pedig a 2023-2024-es idény kezdete óta ez volt a hatodik kivédett büntetője, amivel ő a topligák legjobbja ebben a kategóriában.

Ami nem ment tizenegyesből, az összejött akcióból, Matheus Nunes beadása után Konaté minimálisan beleért a labdába, amit Haaland fejelt a kapu bal oldalába. Úgy tűnt, a Liverpool is fejesgóllal egyenlít, ám hiába bólintott egy szöglet után Van Dijk a bal sarokba, ezt elvették, mert Robertson lesen állt a kapu előtt.

A bíró vitatható döntése a félidő végén lett még fájdalmasabb a Liverpool számára, amikor Nico González távoli lövése Van Dijk lábán pont annyira pattant meg, hogy Mamardasvili nem tudta védeni.

Kerkez és Gakpo az 56. percben szállt be a Liverpoolba, és a holland légiós közelebb hozhatta volna a bajnokot, ám Bradley beadása után szorongatott helyzetből nem találta el a kaput.

Nem úgy a mezőny legjobbja, Doku, aki a 63. percben O’Reilly lekészítése után szenzációsan csavart a bal sarokba.

A Liverpool első kaput eltaláló lövését Szoboszlai postázta a 77. percben, ám a léc alá tartó bombát Donnarumma kiszedte. Szalahnak is megvolt a lehetősége, hogy felvillantson egy halvány reménysugarat a Pool számára, ám ballal eltette a labdát a jobb kapufa mellett.

A City ezzel négy pontra megközelítette az éllovas Arsenalt, a Liverpoolnak pedig megszakadt a 44 meccses gólszerző sorozata a bajnokságban. Legutóbb tavaly szeptemberben a Nottingham nullázta le Arne Slot csapatát, amikor 1-0-ra nyert az Anfielden.

Premier League, 11. forduló:

Manchester City – Liverpool 3-0 (2-0)
Crystal Palace – Brighton 0-0
Nottingham Forest – Leeds United 3-1 (1-1)
Aston Villa – Bournemouth 4-0 (2-0)
Brentford – Newcastle United 3-1 (0-1)

 

szombaton játszották:
Chelsea – Wolverhampton 3-0 (0-0)
Sunderland – Arsenal 2-2 (1-0)
West Ham United – Burnley 3-2 (1-1)
Everton – Fulham 2-0 (1-0)
Tottenham Hotspur – Manchester United 2-2 (0-1)

 

A tabella:
1. Arsenal 11 20-5 26 pont
2. Manchester City 11 23-8 22
3. Chelsea 11 21-11 20
4. Sunderland 11 14-10 19
5. Tottenham Hotspur 11 19-10 18
6. Aston Villa 11 13-10 18
7. Manchester United 11 19-18 18
8. Liverpool 11 18-17 18
9. Bournemouth 11 17-18 18
10. Crystal Palace 11 14-9 17
11. Brighton 11 17-15 16
12. Brentford 11 17-17 16
13. Everton 11 12-13 15
14. Newcastle United 11 11-14 12
15. Fulham 11 12-16 11
16. Leeds United 11 10-20 11
17. Burnley 11 14-22 10
18. West Ham United 11 13-23 10
19. Nottingham Forest 11 10-20 9
20. Wolverhampton Wanderers 11 7-25 2

Olvasói sztorik