Nemzetközi foci

A Spurs vezetést szerzett a 91. percben, mégsem győzte le a Manchester Unitedet

Ben STANSALL / AFP
Ben STANSALL / AFP

A Manchester United 96. perces góllal mentette döntetlenre a vasárnapi, Tottenham Hotspur elleni bajnokiját.

A vendégek szemszögéből jól indult a meccs, Bryan Mbuemo a 32. percben szerzett vezetést Londonban. Sokáig úgy tűnt, ezzel be is húzhatja a meccset az MU, a hazaiak csak lesgólig jutott. A hajrában azonban Mathys Tel egy szép lefordulás után egyenlített, a 91. percben pedig Richarlison úgy tette bele a fejét egy távoli lövésbe, hogy azzal becsapta a kapust, így már a Spursnél volt az előny.

De a csattanó a végére maradt, a 96. percben Matthijs de Ligt szépen lerázta magáról a védőjét és egy szögletből érkező labdát a rövid felső sarokba fejelt. Ezzel alakult ki a 2-2-es döntetlen.

Az egy-egy szerzett ponttal mindkét csapat 18 pontos, amivel az élmezőnyhöz tartozik, de győzelemmel nagyobbat léphettek volna előre.

Kapcsolódó
Erik ten Hag két kirúgás után egy igazi edzőtemetőbe igazolhat
Azóta nincs munkája, hogy a Bayer Leverkusen vezetése három tétmérkőzés után menesztette.
Olvasói sztorik