Rendkívül fontos három pontot szerzett az Internazionale, amely a Hellas Verona vendégeként nyert 2-1-re. A győztes találat egy öngól volt a 94. percben. A milánóiak így egypontos hátrányban vannak az éllovas Napolival szemben.
Az Inter az egyik kedvenc ellenfelével találkozott vasárnap délután, ugyanis 1992 óta nem kapott ki a Veronától, amelyet idegenben a legutóbbi öt alkalomból négyszer is legyőzött. A milánóiak most is rendesen bekezdtek, már az első percekben akadtak helyzetek, majd a vezetésre sem kellett sokat várni:
Az Inter hiába dominálta a félidő nagy részét, örülhetett, hogy nem hátrányban vonult a szünetre. Ugyanis a hazaiak a 40. percben Giovane Nascimento rövid felső sarkos lövésével kiegyenlítettek, majd a ráadásban Gift Orban a kapufát találta el.
A meccs összefoglalója:
A második félidőben még inkább felborult a pálya, az Inter végig fölényben játszott, többször is próbálkozott, de ezek kevés veszélyt hordoztak magukban. A 94. percben így is sikerült megnyerni a bajnokit, amikor egy beadás után Martin Freséről pattant a labda a saját kapujába – Verona továbbra sem tud mit kezdeni az Interrel és tíz bajnoki után is nyeretlen a Serie A-ban.
