Nemzetközi foci

Kerkez meglőtte első gólját a Liverpoolban, de a Brentford elrontotta Szoboszlai születésnapját

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool 3-2-re kikapott a Brentford ellen a Premier League 9. fordulójában.

A Liverpool zsinórban három bajnoki vereségből érkezett a meccsre, ugyanakkor a hétközi BL-találkozón egygólos hátrányból 5-1-re verte a Frankfurtot.

A Brentford otthonában azonban nem kezdett jól a Premier League címvédője, az 5. percben Kayode a rá jellemző hatalmas bedobással teremtett veszélyes helyzetet, aminek gól lett a vége, mert Collins megcsúsztatta a labdát a röviden, a Kerkez mellől ellépő Ouattara pedig bekanalazta.

Ez volt zsinórban a hatodik olyan meccs, amelyen a Liverpool hátrányba került az első 30 percen belül.

A Poolnak megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ám Szalah rosszul vette át a labdát, így korábbi csapattársa, az immár a Brentford kapuját őrző Kelleher bátor kivetődéssel tisztázni tudott, majd Wirtz dropból tüzelt a jobb sarok mellé.

Damsgaard léc alá tartó lövését Mamardasvili tolta fölé, aztán a hazaiak dán középpályása mesteri labdával indította Schadét, aki lerázta Konatét, majd a vágta végén nem helyezte túl jól a labdát, de szerencséjére Mamardasvili eldőlt, és a lövés a helyére ment.

Egy perccel a hazaiak második gólja előtt Gakpo került a földre a Brentford 16-osán belül, aminek azért lehetett volna jelentősége, mert ha ezt a videózás után megadják, akkor érvénytelenné vált volna Schade találata, ám később kiderült, hogy a VAR-szobában megnézték az esetét, és úgy érezték, ez nem ért büntetőt.

A szünet előtt az addig finoman szólva sem remeklő Kerkez fújt riadót, aki jobbal vágta be a labdát Bradley beadása után, és ezzel első gólját szerezte a Liverpool mezében.

A szünet váratlanul hosszúra nyúlt, aminek bírócsere volt az oka, Simon Hooper ugyanis bokasérülést szenvedett, így a negyedik játékvezető, Tim Robinson ugrott be a helyére. Bár a bajnok volt hátrányban, mégis a Brentford kezdte jobban a második felvonást, és a hazai csapat növelte is az előnyét, amikor Van Dijk a 16-os vonalán találta el Ouattarát, a megítélt büntetőt pedig Igor Thiago kissé megbillenve is gólra váltotta.

Az erőtlennek tűnő Liverpool a 89. percben szépített, a meccs során a harmadik posztján – hatosként kezdett, rövid ideig jobbhátvéd is volt, majd feltolta őt Arne Slot tízesbe – játszó Szoboszlai beadása után Szalah ballal leszedte a labdát a levegőből, majd jobbal óriási gólt vágott a bal felsőbe.

Az eredetileg 7 percesnek mondott hosszabbítás végül 11 percesre nyúlt, az utolsó pillanatokban Szoboszlai is próbálkozott egy 16-oson kívüli lövéssel, de Kelleher erre leért. A Liverpool így zsinórban negyedik bajnokiját is elbukta, a meccset végigjátszó – Kerkez 61 percet töltött a pályán – Szoboszlai 25. születésnapja pedig szomorkásra sikeredett.

Premier League, 9. forduló:

Brentford – Liverpool FC 3-2 (2-1)
Manchester United – Brighton 4-2 (2-0)
Chelsea – Sunderland 1-2 (1-1)
Newcastle United – Fulham 2-1 (1-0)

 

pénteken játszották:
Leeds United – West Ham United 2-1 (2-0)

 

vasárnap játsszák:
Arsenal – Crystal Palace 15.00
Aston Villa – Manchester City 15.00
Bournemouth – Nottingham Forest 15.00
Wolverhampton Wanderers – Burnley 15.00
Everton – Tottenham Hotspur 17.30

 

A tabella:
1. Arsenal 8 15-3 19 pont
2. Sunderland 9 11-7 17
3. Manchester City 8 17-6 16
4. Manchester United 9 15-14 16
5. Bournemouth 8 14-11 15
6. Liverpool 9 16-14 15
7. Tottenham Hotspur 8 14-7 14
8. Chelsea 8 16-9 14
9. Crystal Palace 8 12-8 13
10. Brentford 9 14-14 13
11. Newcastle United 9 9-8 12
12. Aston Villa 8 8-8 12
13. Brighton 9 14-15 12
14. Everton 8 9-9 11
15. Leeds United 9 9-14 11
16. Fulham 9 9-14 8
17. Burnley 8 9-15 7
18. Nottingham Forest 8 5-15 5
19. West Ham United 9 7-20 4
20. Wolverhampton Wanderers 8 5-16 2

Olvasói sztorik