Nemzetközi foci

Lionel Messi jövőjéről tettek bejelentést

Johnnie Izquierdo/Getty Images
Johnnie Izquierdo/Getty Images

Lionel Messi 2028-ig meghosszabbította a szerződését az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami csapatánál.

A nyolcszoros aranylabdás sztár azt már korábban kijelentette, hogy a floridai együttes lesz az utolsó klubja, a mostani megállapodás pedig egyértelművé tette, egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Az argentin válogatottat 2022-ben világbajnoki címre vezető Messi 38 évesen az MLS alapszakaszának legeredményesebb játékosa volt 29 góllal. Vezérletével csapata a keleti főcsoport harmadik helyén végzett, a pénteken kezdődő rájátszás első fordulójában pedig a Nashville lesz az ellenfele.

Az MLS számára is kedvező hír a hosszabbítás, mert Messi jelenlére fenntartja az érdeklődést a sportág iránt a tengerentúlon, ami rendkívül fontos, mivel jövőre az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendezi a világbajnokságot.

Kapcsolódó
Parádésan kezdte a második félidőt, Salzburgban nyert a Fradi
A Ferencváros az első félidőt követően még hátrányban volt, de a szünet után nyolc percen belül három gólt szerzett a magyar bajnok, amely végül 3-2-re legyőzte idegenben a Salzburgot.
Olvasói sztorik