A találkozót felvezető szerdai sajtótájékoztatón az osztrákok részéről elhangzott: mi más lehetne a mottó, mint az, hogy „Mikor, ha nem a Ferencváros ellen?!”.
Nem volt könnyű a korábbi ellenfelekkel, a Portóval és a Lyonnal szemben sem. A Ferencváros ellen azzal a szándékkal lépünk pályára, hogy nyerjünk, és ezt meg is fogjuk tenni
– mondta a hazaiak 18 éves tehetsége, Kerim Alajbegovic.
Thomas Letsch vezetőedző határozottan óva intett mindenkit attól, hogy alábecsüljék a magyar rekordbajnokot. Hangsúlyozta, hogy csapatának pontokat kell szereznie a 18.45 órakor kezdődő összecsapáson.
„Egy győzelem mindent megváltoztat, és ez a mi kezünkben van. Ha tovább akarunk jutni, most kell gólokat szereznünk” – mondta Letsch. Hozzátette, a vannak párhuzamok a két csapat szezonbeli teljesítményében, hiszen a Ferencváros sem ott tart a hazai bajnokságban, ahol szeretne lenni.
Salzburgba visszatér egy régi ismerős: Naby Keita 2014-16 között éppen az osztrák csapatnál tette meg profi karrierjének első lépéseit, onnan szerződött az RB Leipzig, majd a Liverpool csapataiba. Letsch korábban két mérkőzésen át edzette a guineai válogatott labdarúgót, akivel kapcsolatban csak annyit mondott:
Nagyon várjuk már!
Az egy-egy győzelemmel és döntetlennel a 11. helyen álló magyar bajnok – amelyet várhatóan 1500 szurkoló kísér el – a Salzburgon kívül még a Nottinghammel a Ludogoreccel, a Fenerbahcével, a Rangersszel és a Panathinaikosszal játszik az alapszakaszban, amelynek nyolc fordulója után az első nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. hely között záró csapatokra egy oda-visszavágós párharc vár a 16 közé kerülésért.

