Hiányzott a Liverpool keddi edzéséről a csapat egyik legfontosabb játékosa, Ryan Gravenberch, aki még a Manchester United ellen 2-1-re elveszített vasárnapi bajnokin szedett össze bokasérülést.
Gravenberch már a hollandok Finnország elleni mérkőzésén is idő előtt hagyta el a pályát, akkor a combjával bajlódott, utána azonban a kezdőben találta magát a United ellen. Csakhogy a második félidőben volt egy kemény csatája Bryan Mbeumóval, és ugyan megpróbálta folytatni a játékot, Curtis Jones érkezett a helyére. Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője közölte, hogy kificamodott a középpályás bokája és további orvosi vizsgálatok várnak rá a németországi túra előtt.
Ryan Gravenberch kulcsfontosságú játékossá vált Slotnál, különösen a mostani szezont kezdte jól, fontos gólokkal és gólpasszokkal segítette a sokáig hibátlanul menetelő Liverpoolt. A Premier League-ben hét, a BL-ben két meccse volt eddig. Az angol bajnoki címvédő viszont hetek óta rossz formában van, a legutóbb négy mérkőzését (hármat a bajnokságban, egyet a Bajnokok Ligájában) elveszítette.
Jó hír a csapat számára, hogy a Manchester ellen fejsérülést szenvedő Alexis Mac Allister, valamint a japán válogatottnál megsérülő, így a United ellen hiányzó Endo Vataru ott voltak a keddi edzésen.

