Lionel Messi a labdarúgás történetének első játékosa, aki hatvan gólpasszt adott válogatott játékosként, közölte az FFHS.
Argentína felkészülési mérkőzést játszott Puerto Rico ellen, amit a papírformának megfelelően meg is nyert 6-0-ra. A találatok közül kettőt is Messi készített elő, így érte el a 60-as számot.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kimutatása szerint az argentinok világsztárja Neymart és az amerikai Landon Donovant hagyta le, akik egyaránt 58-58 asszisztig jutottak. Messi egyébként 195 válogatott meccsén produkálta a 60-as számot, Neymarnak 128, Donovannak pedig 157 mérkőzésre volt szüksége az 58-hoz.
Az IFFHS egyébként azt is kiemelte, Messinek két assziszt hiányzik, hogy az argentin válogatottban és a különböző klubcsapataiban profi karrierje során összesen szerzett gólpasszainak a száma elérje a 400-at. Talán mondanunk sem kell, ebben is ő lenne az első.

