A magyar labdarúgó-válogatott hősiesen küzdve, Szoboszlai Dominik 91. percben bevetődve szerzett góljával mentette 2-2-re Lisszabonban a Portugália elleni mérkőzést, amivel nagyon fontos pontot szerzett a világbajnoki selejtezőben.
A Nemzetek Ligája-győztes házigazda azért is bánhatja Szoboszlai egyenlítését, mert így még nem biztosította be a helyét a jövő évi világbajnokságon, csak a novemberi meccseken kerülhet fel a pont az i-re.
„Ez a mostani is bizonyítja, hogy nincsenek könnyű mérkőzések. Nyerni akartunk, kijutni a vb-re, de Magyarország jól, fókuszáltan kezdett. Tudtuk, hogy a pontrúgások az erősségeik, de jól reagáltunk a korai gólra, a csapat karaktert mutatott, a góljaink fantasztikusan voltak. A második félidőt is jól kezdtük, volt két kapufánk, Joao Félix fejese, de a hajrában nem gondolkodtunk, a szívünk vitt előre.
Elveszítettük a kontrollt, és ez egy nagyon fontos lecke volt számunkra. Mellbevágó
– mondta Roberto Martínez, a portugál csapat szövetségi kapitánya a találkozót követően a hajrában elúszott győzelem kapcsán.
Az összefoglaló:
A kapitány azt is mondta, nem voltak elég pragmatikusak a végén, pedig tudhatták, hogy Magyarország nem fog egy 20 passzos kombinációt követően helyzetet kialakítani, ahogy arra számítani lehetett, egy hosszú labda után sikerült kidolgozni az utolsó lehetőséget is.
Magyarországnak jó csapata van. Amikor a kapufát találtuk el, akkor lezárhattuk volna a meccset. Amikor nem sikerül, akkor idegessé válsz, az pedig segíti az ellenfeledet. Nem adhatjuk át senkinek a kezdeményezést az utolsó nyolc-kilenc percben, ez a legfontosabb aspektusa a mérkőzésnek számunkra
– értékelt Martínez.
A 2-2-es döntetlen nemcsak a bravúros pontszerzés miatt fontos a magyar válogatottnak, hanem azért is, mert így a csoportfavorit Portugália számára még téttel bírnak a novemberi mérkőzések. Előbb Dublinban játszanak az írekkel, majd otthon fogadják Örményországot. A magyar válogatott, amely jelenleg egy pont előnyben áll a pótselejtezőt érő második helyen, előbb Jerevánba látogat, majd a zárófordulóban Írországot fogadja.

