Anglia százszázalékos maradt, egyúttal Európából elsőként biztosította a helyét a jövő évi labdarúgó-világbajnokságon az európai selejtezősorozat keddi játéknapján: a csapat Lettország vendégeként lépett pályára és már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, amikor háromgólos előnyt dolgozott ki, végül pedig 5-0-ra nyert.
Ázsiából nyolcadikként Szaúd-Arábia válogatottja jutott ki, amely kedden gól nélküli döntetlent játszott Irak csapatával, és így jobb gólkülönbségének köszönhetően a negyedik selejtezőfordulóban a csoportja élén végzett. A második helyen zárt irakiak előbb a kontinentális pótselejtezőn javíthatnak majd az Egyesült Arab Emírségek ellen, és ennek a párharcnak a győztese vehet részt az interkontinentális pótselejtezőn.
Az afrikai selejtezők csoportzárásán Elefántcsontpart és Szenegál harcolta ki a világbajnoki részvételt:
- az elefántcsontpartiak a vendég Kenyát (3-0),
- a szenegáliak pedig Mauritániát győzték le (4-0)
és végeztek csoportjuk élén.
A magyar labdarúgó-válogatott a selejtezős csoportja második helyéért van versenyben, kedden bravúros pontot szerzett Portugáliában. Marco Rossi csapat novemberben előbb Jerevánba utazik, majd Írországot fogadja. A 2026-os világbajnokság lesz az első, amelyen 48 csapat vesz majd részt.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság biztos résztvevői:
- Afrika (9 hely+1 interkontinentális pótselejtező): Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Algéria, Ghána, Zöld-foki Köztársaság, Dél-afrikai Köztársaság, Elefántcsontpart, Szenegál
- Ázsia (8+1): Japán, Jordánia, Irán, Koreai Köztársaság, Üzbegisztán, Ausztrália, Katar, Szaúd-Arábia
- Dél-Amerika (6+1): Argentína, Ecuador, Brazília, Uruguay, Paraguay, Kolumbia
- Európa (16+0): Anglia
- Észak- és Közép-Amerika (6+2): Egyesült Államok (rendezőként), Kanada (rendezőként), Mexikó (rendezőként)
- Óceánia (1+1): Új-Zéland

