Nemzetközi foci

Depay a gólok után a gólpasszokban is holland rekorder lett

Marcel van Dorst / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Marcel van Dorst / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hollandia nagyon simán, 4-0-ra győzött a Finnország elleni vb-selejtezőn.

Még nyolc perc sem pörgött le, amikor már vezetett a holland válogatott, Malen játszott össze Depayjal, majd 17-ről nagy erővel lőtt, és a finn kapus, Joronen csak beleütni tudott a labdába, hárítani nem volt esélye.

A 17. percben már kettővel állt jobban az Oranje, Depay ebben is benne volt, a szabadrúgása után középen egy finn védő ugyan a földre került, ám Van Dijk fejesgólja így is érvényes maradt.

Két gólpassz után Depay is meglőtte a maga gólját, egy kezezés miatt megítélt büntetőt gurított be lazán.

A jelenleg a brazil Corinthiansban játszó csatárnak ez volt az 54. gólja a válogatottban, és a vasárnapi kettővel 35 asszisztot számlál, így immár mindkét kategóriában ő a holland rekorder.

A hollandok a második félidőre is tartalékoltak egy gólt, nem is akármilyet: Gakpo a 16-oson kívülről bikázott a jobb felsőbe, így ezt a hetet három találattal zárta, mert a Málta elleni idegenbeli sikerből duplával vette ki a részét. Az Oranje 2019 ősze után szerzett ismét legalább három gólt egymás követő három találkozón, és már biztos, hogy legalább pótselejtezős helyen végez a csoportjában.

A játéknap meglepetését Feröer okozta, amely 2-1-re verte a cseheket, erről itt olvashat.

Eredmények:

C csoport:
Skócia – Fehéroroszország 2-1 (1-0)

 

G csoport:
Hollandia – Finnország 4-0 (3-0)

 

H csoport:
San Marino – Ciprus 0-4 (0-1)

 

L csoport:
Feröer-szigetek – Csehország 2-1 (0-0)

Olvasói sztorik